HÁRMASBAN
A redőny résein szótlanul kukucskált be a hajnal, lassan körbejárta a kis szobát – ismerte jól – megsimogatta a szép lánytestet, s ahogy szokta fülön csókolta, ébresztő – suttogta!
A lány meg sem mozdult, halkan szuszogott tovább.
Szombat lévén sehová nem kellett mennie. Ráért, egyedül volt. Szülei tegnap leautóztak Zalába a nagymamájához, aki nyolcvanhárom éves és amióta a papa meghalt egyedül élt.
Az apjáék régóta törték a fejüket valamilyen megoldáson, de nem jutottak előre.
Nem volt mese, fel kellett hozni Pestre, ami ellen a nagyi tiltakozott – ez érthető volt.
Egy kertes kis házból a harmadikra költözni nem tűnt jó cserének, de az élet nem kívánsághangverseny.
A mama egyre gyengébb lett, ápolásra szorult! Egy ágyat raktak volna be Jutka szobájába és így neki együtt kellett volna lakni a mamával. A lány nem nagyon örült ennek a megoldásnak, de ígéretet kapott, hogy a nagyi házának eladása után nagyobb lakásba költözhetnek.
Sokáig heverészett töprengve az ágyon, majd feltápászkodott és még kócosan, hálóingben kiment a konyhába reggelit csinálni magának, ami egy alma volt, meg egy pohár narancslé.
Jutka tizenkilenc éves múlt, sudár alakkal, szép, bájos arccal áldotta őt meg a teremtő.
Gesztenyebarna dús haját úgy vágatta, mint amilyen Matildának volt a „Leon a profi” című filmben.
Este diszkóba készültek a barátnőjével, Hédivel, aki megismerkedett - két állítólag nagyon dögös fiúval - Bélával és az izmosabb Ádámmal.
Jutkának épp nem volt senkije, nagyon örült, kíváncsian várta az estét.
Hédi, ha lehet egy fokkal még attraktívabb volt, mint Jutka a szép formás mellekkel, amit Jutka nagyon irigyelt és sokszor nevetve kölcsön kért!
Már tíz óra volt, bekapcsolta a laptopot és a skype-t, de Hédi még aludhatott.
Megnézte az e-maileket is, Hédi szokás szerint írt és szokás szerint teljesen banális dolgokról.
Jutka maga előtt látta barátnőjét, ahogy nevetve, gesztikulálva, hadarva csacsog:
- A piros ruhámat veszem fel! Mit szólsz? Te nekem a Béla kéne, olyan gyönyörű szemei vannak, de ha neked kell a Béla, úgy is jó! No problem!
Összerámolt egy kicsit és magát is rendbe tette. Jobb híján olvasott. Nehezen rágta át magát a könyvön, de nagyon megfogta Roberta Alden sorsa, „Az amerikai tragédia” című Dreiser műben.
Remélte, hogy ő nem lesz állapotos, anyja sokszor kérte, legyen nagyon óvatos!
A délután gyorsan elszaladt, fél kilenckor találkoztak Hédivel a diszkó előtt és leellenőrizték egymást nevetve.
Hédi make-up-ja kihívóbb volt, mint Jutkáé, de ez csak jellembeli tulajdonságaik különbözőségét tükrözte.
- Ők már bent kell, hogy legyenek – mondta izgatottan.
Az ajtónállók szokás szerint megbámulták Hédit – ismerték – mosolyogva engedték be őket.
- Látom őket, ott vannak – mutatott egy asztal felé – és fülig érő mosollyal húzta maga után Jutkát.
A két fiú fölállt, udvariasan bemutatkoztak Jutkának, majd mind a négyen nevetve helyet foglaltak. A dübörgő tiesztó zene miatt Jutka nem hallotta jól a neveket, de Hédi mondta, hogy Ádám az izmosabb így szakértő módon másodpercek alatt felmérte a fiút.
Hullámos fekete haj, szemüveg, kis állszakáll, hófehér szabványos fogsor – fogszabályzó – gondolta, legalább száznyolcvanöt magas, izmos, ragadozó macskamozgás.
Közelebb hajolt, mert nem értette, mit mond a fiú.
- Óh, egy cola, jó lesz – mondta nevetve.
Mindkét fiú harmadéves bölcsészhallgató volt, pár utcával odébb béreltek lakást, valahol a negyedik emeleten, lift nem volt. Általános iskolás koruk óta ismerték egymást, Hódmezővásárhelyről jöttek Pestre tanulni, a lakbért meg a rezsit is a szülők fizették, akiknek jól menő kertészetük volt.
Táncoltak egy kicsit. Jutka szerette volna átfogni Ádám karcsú csípőjét és izmos hátát, de erre a zenére nem volt lehetősége.
A női mosdóban kevésbé volt fülsértően hangos zene.
- Na milyenek, kérdezte Hédi? Cukik nem?
- Egyik jobb, mint a másik – mondta Jutka.
- Te, tudod mit kérdezett Béla? Azt mondta, ha van kedvünk menjünk fel hozzájuk, egy pizzára.
- Na, mit mondasz? Megyünk nem?
- Én tőlem, én ráérek reggelig, egyedül vagyok!
- De jó neked, nekem haza kell mennem, mert apám hisztizni fog!
- Akkor megyünk nem?
- Hát persze!
Jutka örült a váratlan fordulatnak, bár kicsit gyorsnak találta – de hát nem mindegy – nyugtatta magát.
A bérlakás a negyediken volt, nevetve, kicsit megjátszott lihegéssel másztak fel, a körfolyosóról nyílt az ajtó. Szélső elhelyezkedésűként jobbra már nem volt szomszéd!
Egy kis előszobából jobbra egy beugrón lehetett a vendég mosdóba jutni, szemben egy négyszer négyes szoba helyezkedett el, bőr ülőgarnitúrával, tovább haladva volt a konyha, ennek és a belső hálószobának sarkából nyílt egy kis ajtó, ami szép tágas, ízlésesen felújított fürdőszobában folytatódott.
A fali borotválkozó tükör mellett volt még egy ajtó, ami a hálószobába vezetett. Itt egy nagy francia ágy volt a sarokban, nagy cserépben szép, egészséges dracéna állt. Még egy TV is volt a sarokban, nem lapos képernyős, hagyományos, a tetején váza, benne gyönyörű rózsacsokor. Színes szőnyeg feküdt a padlón, az ablakon színes, virágos függöny lógott. A lakás egyszerű, ízléses és tiszta volt.
- Jaj, de gyönyörű rózsa! Kié - kérdezte Hédi?
- Béla kapta – mondta – Ádám, tegnapelőtt volt huszonhárom éves.
- Tiszta szívből gratulálunk – mondták a lányok és puszit adtak Bélának, Hédi még szorosan át is ölelte.
- Erre inni kéne valamit nem?
- Béla nem iszik alkoholt, azt mondja, nem bírja a gyomra – nevetett Ádám.
A pizza jó volt, meg a hangulat is, Jutka szeretett volna kicsit táncolni, de valahogy a fiúk lusták voltak, vagy csak nem jutott eszükbe. Éjfél után a Hédinek mennie kellett, amit rettenetesen sajnált, elmondta vagy ötször.
Jutka is menni akart, de a fiúk marasztalták – nagyon örülnének - tudnak adni új fogkefét, párnát, plédet és Ádám egyik hosszabb pólója jó lesz hálóingnek.
- Maradj te bolond – súgta Hédi! Bár nekem ne kellene hazamenni! Aztán nekem, ne hogy mind a kettőt kikészítsd!
- A Béla az enyém hallod!
- Oké, oké! De, ha akar néző lehet, nem? Nevetett Jutka.
Fél óra múlva Ádám szólt, hogy szabad a fürdőszoba és Jutka magára maradt.
Felkapcsolta a mosdó feletti kis neon égőt, behajtotta az ajtót, először alig látott valamit, de aztán hozzászokott a szeme a sötéthez. Gyorsan fogat mosott, lezuhanyozott, parfümöt tett az ujja hegyére és kicsit bedörzsölte a stratégiai pontokat.
Belebújt Ádám pólójába, ami majdnem térdig ért. Gondolkozott, fennhagyja e magán a bugyiját, de úgy döntött, nem kell, majd nyitott szemmel hanyatt feküdt a kanapén és magára húzta a plédet.
Valahol ketyegett egy óra, de a mellette fekvő mobilon mindig látta a pontos időt.
- „Holnap hajnalig őszintén ölelj még”… dúdolta magában mosolyogva, a Neoton zenét.
Ásított és pisilnie kellett.
- Miért nem voltam az előbb? Mire vár ez a fiú? Töprengett magában. Bújjak talán mellé?
Vagy talán nem is jön? Ez eddig nem is jutott eszembe! Na, szépen nézek ki, itt fekszem félmeztelenül, várom, hogy leszakítsanak, a kertész meg horkol!
Óvatosan lecsúszott a bőr kanapéról és latolgatta, hogy a vendég mosdóba megy, de félt, hogy felborít valamit, így inkább a fürdőszobába ment. Észre vette, hogy a fiúk ágyához vezető ajtó nincs becsukva, csak behajtva, valaki még őutána volt a WC-én.
A függönyök be voltak húzva, de átjött egy kis fény és mintha halott volna valami neszt.
Óvatosan mosolyogva bekukucskált, először nem tudta, hogy mit lát, de azután rájött, a két fiú szeretkezik!
Jutka látott már pornófilmeket, de valahogy fiúkat még nem! Villámgyorsan szájához kapta kezét és fogalma sem volt, hogy állta meg sikítás nélkül? Öklendezett, mert a pizza minden áron ki akart jönni belőle!
Óvatosan visszaült a kanapéra, szája elé szorította a két kezét és sírt.
- Óh, ti nyomorultak, a franc a pofátokat!
Kereste a bugyiját, de nem találta.
- Én meg itt fekszem meztelen seggel és várom a herceget, én hülye! Úristen, ez nem lehet igaz! De miért nem? Jaj, Hédi, hogy mi milyen vakok voltunk! A virágcsokor! Hát kitől kapta volna? A színes függöny, Béla manikűrözött keze, a nőies affektáló beszédmodor, a rend! Istenem, egy fiúk lakta lakásban érezni kellett volna a kan szagot! Hova menjek éjjel kettőkor? Maradok! Ezektől nem kell félnem, a kurva életbe!
Nagy nehezen elaludt. Motoszkálásra ébredt, azt sem tudta hol van.
A két fiú a konyhában beszélgetett. Jutka úgy érezte magát, mint aki hegyet mászott, rossz íz volt kiszáradt szájában. Ádám bekukucskált , Jutka villámgyorsan magára húzta a takarót.
- Jó reggelt! – mosolygott Ádám. Jól aludtál?
A lány nem tudta, mit válaszoljon, de aztán összeszedte magát.
- Jól köszönöm! És ti?
A kérdést azonnal megbánta, de már elhangzott, hát nem volt mit tenni.
- Ó, mi mindig jól alszunk – mondta Ádám – kicsit fáradtak voltunk.
Egy kicsit kefélni azért maradt még időtök, mi? Béluci gyomra téged bír, mi, csak a sört nem!
- Kérsz tojásrántottát?
- Nem köszi! – mondta Jutka és csodálkozott, hogy miért nem hány?
Az éjszakai képek nem hagyták nyugodni. Gyorsan bement a fürdőszobába, a franciaágy felé nézni sem mert. Fogat mosott, kicsit rendbe tette magát. Azon töprengett, hogy köszönés nélkül lelép, lesz, ami lesz. Mégis benyitott a konyhába, a rántotta szagára görcsbe rándult a gyomra, de azért mosolyogni próbált.
- Nincs kedved ma velünk kijönni a palára, szólunk Hédikének is!
Jutka majdnem pánikba esett.
- Az nem megy sajnos, mert délután már jönnek a szüleim meg a nagymamám Zalából, de nagyon aranyosak vagytok, köszi! Talán majd a jövő héten! Jutka érezte, hogy gyorsan mennie kell, különben elájul. – Nagyon köszönöm az alvás lehetőséget, ne haragudjatok, de mennem kell!
- De hát hova rohansz? Csak nem előlünk menekülsz? – kérdezte nevetve Béla, aki eddig meg sem szólalt – nem kapunk legalább egy búcsú puszit?
Jutka úgy érezte itt a vég! Kicsit szédülten lépett Béla felé, aki átkarolta - szerencsére – különben Jutka elesik.
Ha egy héten keresztül vallatják, sem tudott volna választ adni rá, hogy került haza. Jó, hogy nem látta őt senki, mert amikor a tükörbe nézett megrémült saját magától. Csöngött a telefon.
- Halló! Na, végre! Miért nincs bekapcsolva a laptopod? Ah, mindegy!
- Na, milyen volt? Mesélj, volt valami, nem? Hédi kérdései csak úgy záporoztak.
- Nagyon rendesek voltak.
- Rendesek? Ezt meg, hogy érted?
- Nem volt semmi- nyögte ki Jutka.
- Nem???
- Nem! Értsd meg már!
- De, hát miért nem? Te nem hagytad mi? Egy úrilány nem fekszik le rögtön, mi?
- Nem, nem! Csak nagyon késő volt, mindenki csak aludni akart!
- Na, mindegy, ami késik, nem múlik, akkor majd szombaton!
- Te, én nem tudok menni szombaton, mert jön a nagyanyám és át kell rendezni a szobámat. Egész héten nem érek rá, ne is hívjál, ne haragudj!
- Jól van, na! Van valami baj? Olyan furcsa vagy valahogy! Na, mindegy, én megyek szombaton és Béla az enyém lesz, ha akarja, ha nem! Az tuti!
- Én nem vagyok abban olyan biztos – gondolta Jutka – de csak azt nyögte ki:
- Nagyon drukkolok neked, mutasd meg neki, mit tudsz! Sok sikert!
-
-
