LÖVÉSZÁRKOK
Csukott szemmel-homlokomat a földhöz szorítva-fekszem
De velem van az arcod és velem van a szemed
Hallom a hangod is,amely elnyomja az ágyúdörgéseket.
Nem tudom,mit mondhatnék még el neked?Sírok.
Felírnám még valahová-egy üres falra-,hogy nagyon-nagyon
hiányzol,hihetettlenül szerettelek.Ez lenne,talán az utolsó
üzenet és a kiáltásom elviszi a szél hozzád,elviszi neked.
Az emberek között,törésvonalak húzódnak,s ezek néha
lövészárkokká válnak,ahol lőni kell az ismeretlen "ellenfélre".
Régen,csak te voltál és én,hallgattuk csendben a madarakat
Este láttam az arcodon a fénylő csillagokat
Nem gondoltam,hogy ez velem megtörténhet
Nem tudtam,hogy van valami,ami elválaszthat bennünket
Ha többé nem látjuk egymást keress valahol egy árkot
ahová nem süt be a nap,én ott fekszem valahol a pipacsok alatt.
Csak óvatosan menj,ott lelkek alszanak akik sokáig álmodoztak.
Emberek nektek üzenek:temessétek be e nyitott sírokat!
