SZERETLEK MAMA/és további két írás/
Nyögve kel fel velem az idő, tik-tak, tik-tak mondja.
Csend van, nagy csend, a lelkem a legkisebb zajt is hallja.
Gondolatban szaladok, messziről integetnek boldog tavaszok.
Képek villannak fel, de gyorsan elillannak, mint huzatban az illatok.
A szívem dobbanását hallgatom, sóhajtva dobogja: öreg lettem!
Lassan költözöm, amit írtam rád hagyom: remélem, egyszer elolvasod!
De jó lenne hinni: hogy vagy! Mit csinálsz? Miért sírsz? Mi bánt?
Istenem, ha az árnyékod lehetnék, mindig-mindig veled lennék!
Nyár után jön az ősz: a fiatalságot az idő csak kölcsön adja,
Hamar visszakéri - könyörtelen – a legszebb rózsát is megfonnyasztja.
Drága gyerekek, ti boldogan nevettek s mondjátok: szeretlek mama!
Istenem, de nehéz lesz titeket itt hagyni, a szívetekben emlékké válni.
Mi tudjuk: hívatlan vendég jöhet, elveszi tőlünk a holnapot,
Mi örülünk minden percnek, ti nem értitek, ha a nagyszülők sírva nevetnek,
Amikor átölel az unokád és csillogó szemmel mondja: szeretlek Mama!
Megáll az idő: ez az a pillanat, amiért érdemes volt élni,
Ezt nem veszi el tőled senki és semmi soha, soha.
FOGYTÁN AZ IDŐ
Esteledik, az ajtónk előtt kedvetlenül készülődik az éjszaka.
Pihenni térünk, de az életünket a lelkünk, tovább álmodja.
Éjjel meghalunk egy kicsit, majd felkelünk reggel sóhajtva.
Nem szeretem már az éjszakát, csak a hajnalokat:
A harangszó nekem életet hoz, a következő tizenkét órára!
RÉGI FEVÉTEL/Retro/
A végtelen emberfolyam – mint égből az áldás – araszol az Astoriánál.
Az arcnélküli tömeg rohan, vásárol, ügyet intéz – a többség ma már nem él.
Fontos – fontoskodó – senkik hada: ilyen-olyan elvtárs, címek hordozói.
Maradandót nem alkottak, nem emlékszik ma már rájuk senki.
Csermenák elvtárs, a rettegett vezér; nevét nem viseli sem utca, sem tér.
Hódolók hada, akik a hazugságot igazságként árulták, írók,
Költők, kik hőstetteket énekeltek, pár ezüstért eladták lelküket.
Hagyták magukat kitüntetni, de Erdély nevét nem mondták ki.
Ismerd meg a múltat, tanítsd meg a gyerekednek, hogy ne felejtsen soha!
Tudja meg, miért szenvedtek, sírtak ősei, értse meg;
Miért fontos, miért kell Erdélyért a szavát felemelni.
Juhász Gyula, József Attila, Babits ki merték mondani:
Erdély a magyar anyaföld része, nem lehet hallgatni!
Ne hallgass te sem! Nem szabad, hogy felejts! Tudd meg az igazat! Gondolj a múltra!
Erdély szent, mint az ima: ne engedd, hogy „retrová” váljon! Nem, nem soha!
