HTML

LaLitera Nagy Lajos írásai

Az írásaim, azaz inkább leírásaim, teljesen egyszerű hétköznapi gondolatok. Nincs bennük mit elemezni, egy mondanivaló, ahogy én látom, gondolom, érzem. Egy pillanatfelvétel az életünkből, szinek nélkül, feketén fehéren. Szivesen tartanék eléd tükröt és megkérdezném, ismered e, akit benne látsz. Biztos vagy benne? Az írásaim által barátsággal feléd nyújtom kezem, kérlek fogadd el!

Friss topikok

  • Tóth Ágnes Erzsébet: Bevallom, ez az első amit olvastam. Nagyon tetszik. Ági (2013.10.11. 17:00) IMA

SZOMORÚ MOSOLY

2018.09.18. 11:34 LaLitera

Szomorú mosoly
Embereket látok,  akik boldogan nevetnek,boldogok mert békében élnek,de mert ez
nem így van,ez azt jelenti,hogy megint nyitott szemmel álmodom.
Ha becsukom szemem,akkor látom a múltat,akkor látom sajnos a tegnapot.
Mi is sokszor csak nézzük egymást,pedig jó lenne nevetni,jó lenne egymást szeretni.
De,mint a harangzúgás a szélben a boldogság elszáll,próbáljuk megfogni,magunkévá tenni és imádkozunk-hátha az segít,elmegyünk a templomba-,de sajnos fogalmunk sincs Isten hol lehet tudna-e segíteni,akarna-e egyáltalán.
Nagyon szeretlek,nélküled nem érne semmit az életem,gondolatban mindig megcsókolom a kezed .
Jó lenne,ha láthadnád a lelkem,de hogy hol van azt én sem tudom,pedig
neked adnám,nálad jó helyen lenne,nem volna mindig szomorú.
Öreg ember lettem, csak ülök s hallgatom a csöndben,ahogy a szívem dobog,néha imára kulcsolom a kezem-eltöprengek rajta-ha így lát a teremtő vajon örül-e nekem?
Nem tudom meddig vagyok még,de ha menni kell elvinném magammal a szemed,hogy hol leszek azt nem tudom de mellettem lenne,a nevető tekinteted Olyan voltál,mint a nyíló rózsabimbó,tüskével örizted a derekad,boldog voltam ha megcsókolhattalak.
Nem akarok egyedül maradni,magamban félek,de ha mellettem vagy még ha
alszol is talán felébredsz,hogy elfogy a levegőm s már nem lélegzek.Maradjunk
csak ketten,így  értjük a madarak és a harangok szavát ha a fülünkbe fúj a vándor
szél ,legyőzhetjük talán az elmúlást.
Félnünk nincs mitől, mert életünk imákkal tisztára van súrolva,várjuk,hogy meglássuk a Teremtőt.
Megkérdezhetjük tőle talán,hogy miért éltünk és miért csak eddig ?
Tudom időm lassan lejár,de mögöttem döcög az egész sánta,hazug világ,pedig jó
lenne megint születni,megint fiatalnak,szerelmesnek lenni, de sajnos előre kell menni.
Én már elég elől megyek,pedig nemrég voltam kisgyerek,de közben észrevétlen
eljárt az idő. Az időrégen nem volt ilyen fontos,most bezzeg nagyon rohan,elviszi a
napokat-pedig abból lesz az esztendő - most volt és már megint itt a karácsony, amit
régen szerettem,de ma már csak egy mérföldkő nekem.
Mink idősebbek számoljuk lesz-e még karácsonyunk,de ha menni kell hát úgy is
mindegy,hátha van következő élet-nem lehet tudni-Isten hallgatag.
A remény,hogy lesz még holnap az arcunkra csal egy szomorkás mosolyt,az idő
rohan,s itt hagy bennünket az arcunkra fagyott szomorú mosollyal.

Szólj hozzá!

Címkék: életérzés elmúlás

A bejegyzés trackback címe:

https://lalitera.blog.hu/api/trackback/id/tr4614247047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása