BÍZZÁL AZ IDŐBEN
Megizzadsz, koszos vagy, részeg vagy –
Megfürdesz és kialszod – mintha mi sem történt volna –
Újból a régi leszel.
Ám, ha gondok gyötörnek – azok a lelkedbe költöznek –
Hiába csukod be a szemed, előlük nem menekülhetsz!
Veled fekszik, veled kél, a gyomorba telepszik:
Nincs étvágy, akaraterő, a tegnap a mával veszekszik,
A boldogság világgá megy, sok a kérdés, nincs is talán segítség?
Az időt ez nem érdekli: az emberek sorsa hidegen hagyja.
Hagyd, az időt a maga útján menni, ellene úgysem lehet semmit tenni!
Meggyógyulsz majd és fogsz másikat találni,
Aki lehet, hogy jobb lesz – aki csak téged fog szeretni!
Az idő a legnagyobb rendező: elsimítja a gondokat és
Mosolyt varázsol az arcunkra, ha lelkünkben minden rendben van!
REMÉNY
Előttem szalad az idő, próbálom megfogni, de ő csak rohan.
Hátra hagyja ráncaimat, az egész életünk rohan velünk,
Talán azért van, hogy egyre nehezebben megyünk?
Próbálunk a lábunknak parancsolni, de nem akar engedelmeskedni,
Botladozik jobbra-balra, ha áll is rögtön kapaszkodna!
Így jó! Fogd a kezem, veled a világ végéig elmegyek!
Minden a miénk: az ősz, a nyár - simogat és ránk nevet a napsugár.
A kinyíló, virágzó tavasz mindig új reményt ad, hogy
Sokáig élünk és a remény velünk marad!
