Ének a szerelemről
a reggeli pára, amely beleolvad a nap első, forró csókjába.
Amikor öleltél, neked adtam életem minden felgyülemlett
rád váró, téged megtaláló érzését.
Repültem veled, mint harangszó a széllel, mint hópehely
a múló reménnyel.
Hozzád bújtam, tenyeredbe hajtottam fejem s amikor
szeretve megölelted a lelkem, elmúlt minden félelmem.
Feküdtünk a fűben, testünkre az ég melegen permetező
könnycseppjei hullottak.
A szerelem örök és az örök álmok megmaradnak, mert a
szerelem csírái, a szikrázó tavaszi napon mindig újból és
újból kihajtanak.
A szívem megremeg, amikor rámborúl szerelmem virága,
szorosan hozzám símul, mint ahogyan az égbolt ráborúl
a dorombolva nyújtózkodó virágos tájra.
A szerelem az életünk sója, a szerelem életünk örökös
álmodozója.
Szerelemmel csókolom le a könnyet arcodról,
lesimítom a -játékosan táncoló- napsugarat a hajadról.
Amikor megölellek -úgy érzem - veled a világ közepén állok.
Hogy mennyire szeretlek, azt a világ négy sarka felé kiáltom.
Ezt a szép, szerelmes álmot, mint a lelkemben élő virágokból
kötött csokrot, az égnek ajánlom.