EGYBEFONÓDOTT ÉLETEK
Fekete ruhájában jön az este,álmokat sző fáradt lelkekbe.
Nyitott szemmel alszik a madár,ha a béke a földre száll.
Nézek,de nem látok,elhasznált szavak csúsznak ki a számon.
Megugatott engem az élet,de nem félek.
Gondolatban veled megyek-fájdalmak várnak ránk-
de te csak szeress engem,s fogd szorosan a kezem!
Ne zárd be a lelkem,hagyd,hogy szabad legyek,ne sírjak,
mint a rab madár,amelyet az ember kalitkába zár.
Nem adom fel,hiszem,hogy még repülhetünk,álmunk még igaz lehet,
ne fojtsd el a parazsat a szívemben-akárhová mégy,én veled leszek.
Még sikerülhet az égből egy csillagot lehozni,s e csillagból a hajadba koszorút fonni.
Nélküled magányos a reggel,halk a harangszó,adjál időt nekem,
hogy a szemed tükrében láthassam az életem!
Törd meg a csendet,beszélj nekem!
Régen körülölelt minket a család,a rokonság,
gyűrűt húztam az ujjadra és nekünk zúgtak a harangok.
Majd ötven év után már félszavakból is értjük egymást,
csendesebb lett körülöttünk a világ.
Fiatalként te voltál a kedvesem,ma te vagy:az életem!
