APÁK ÖRÖKSÉGE
Apám a második világháborúban az orosz fronton harcolt, golyószórós felderítő volt.
Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz!
Tankok, ágyúk, aknák szántották a felperzselt földet. Könny, halálsikoly és mérhetetlen szenvedés maradt a nyomukban.
Az Isten elköltözött!
Ártatlan lelkek, szétroncsolt testtel, üveges szemmel keresték a megváltót, véres ujjal vádlón írták fel a síró égre: - miért Uram?
Férfiak, apák, fiúk, száz és százezrei, mint vakondok bújtak a föld alá, reszketve gondoltak szeretteikre és arra, hogy vajon lesz e még holnap?
Csak két lehetőség volt: ölni vagy meghalni?
A túlélők lelke meghalt és golyó szaggatta hálóként bolyongott a borzasztó emlékek tengerén.
A meggyötört embernek megtört a tekintete, kétségek bántják, mint a szél egy betört ablakot,
csak a halál a megváltás. Az agyban, mint kávézacc megül a történelem, csak ritkán van kegyelem. A fájó mardosó emlékek ellen az ember semmit, de semmit nem tehet!
Apám is csak ült sokszor apatikusan, némán és gondolatban kint járt a harcmezőn.
A jelen mindig a vádlottak padjára ülteti a múltat és ítélkezik minden és mindenki felett.
- Mi, akik nem éltünk még akkor, mondhatunk e valamit?
- Van e jogunk bármit is mondani?
- Felemelhetjük e vádlón a mutató ujjunkat?
- Ártatlanul - sokmillió bajtársaddal - gonoszul meggyalázott és bűnre kényszerített a történelem!
- Emlékedet, lelkedet megáldom! Nyugodjál békében!
A múlt visszafordíthatatlan és senki nem tanul belőle, ma is milliárdokat költenek fegyverekre!
- Az emberiségnek van múltja! De milyen? Gondold el!
- Az emberiségnek van jelene! Ilyen!
- Az emberiségnek van jövője? Elég megnézni a múltat!
- Te mit gondolsz?
