TERMÉSZET
Amikor kitárja ablakát a nap-aludni térnek a csillagok
és ébrednek rózsaszín arcú, gyönyörű hajnalok.
Az égen darvak úsznak, bárányfelhők a csendes nézősereg,
a szél, a harmatos fűben játékosan hempereg.
Csigák, szöcskék mosakszanak, hangyák sorakoznak,
mint egy láthatatlan hadsereg.
Az ágon mókus surran, farka vörösen lobban a fényben,
vibráló pontokat rajzol a levegő kéklő tengerében.
Sötét, meleg odujában róka szuszog békésen, álmában mosolyog,
a farkával halászott, és egy kövér halat fogott.
Egy fa sikít fel, mert a láncfűrész a testébe belemart,
törzsén gyantakönny csorog, fájdalmában osztozik a föld,
mikor a fa oldalára dől, ő is megremeg.
A fa egy élőlény, de nem ismeri az emberi beszédet,
nem tud kérni, nem tud védekezni.
A természet menekűlne, de nincs hová, ha tudná mondaná:
ember vigyázz, magad alatt vágod a fát!
Nélkülem nincs jövőd, nincs aki gyümölcsöt, árnyékot ád!
Mindig így van!
A természetben az idilli nyugalomnak rögtön vége, mihelyst megjönnek az emberek!
