ÉLETÜNK TITKAI
Lassan elmaradnak az örökös, reménytelen álmok,
Nem ébrednek fel már bennem csalóka ábrándok.
Gyönyörűen csábító még a reggeli napfelkelte,
Ám a bokrok alján az árnyékok azonnal megjelennek.
Fényesen tükrözi a tó vize, a kéklő felhőtlen eget,
A víztükör alatt láthatatlan csillagnyájak integetnek.
Ha rám nézel, látod, fáradt a tekintetem,
Hangtalanúl írom, de soha nem küldöm el a levelemet.
A nyár már elköszönt, csípős őszi szelek mászkálnak,
Lelkem színes ceruzái, kopottas képeket formálnak.
Az életem-láthatatlan tintával írott-titkai elzárva
Látom még néha, milyen, kódolt emlékeim halványuló rajza.
Emlékkönyvem keritésénél már angyalok kukucskálnak,
Titkaimat nem mondhatom el, mert akkor vége a világnak!
