Valóság-e az élet útja,vagy csak egy álom?
Megmutatja-e a tükrünk az igazi világot?
Amelyik úton te mégy,azon megyek én is,
Ahol te maradsz,majd ott maradok én is.
Segítek neked magamhoz ölellek,mint
virágbimbó a hajnali harmatcseppeket.
Arcod felett eljárt az idő,de a mosolygó szemedben
mindig megtalálom a fiatalkori szépséged.
Ha majd magához hív az ég,nekem csak egy célom
marad,hogy a végtelenben még megtaláljalak.
Nélküled hidegek lesznek a tavaszok,
nélküled elnémulnak a boldog madárdalok
Letérdelek majd,mint a gyónó,ki az Úrnak
szégyenét mondja el.
Keresztet vetek elötte,kinek feje felett az örök fény
ragyog,és a fényre vigyáznak angyalok.
Amikor a felhő sötét szőnyegként takarja a napot,
Akkor egy imakönyvből imádkoznak a csillagok.
A megfagyott ég szívéből hópehelyként hull le
a földre a csend,s e csendben töpreng a lélek,
kétségeit,fájdalmát suttogja el.
Kint a sárgálló mezőn búzavirág kékje tekereg,
a búzában fekszem én is,s a kalászok susogva
mesélnek elfelejtett emlékeket.
Egy kisfiu jön felém,vállán kévébe kötve éveimet
viszi,s mosolyogva mondja:én mindig veled leszek,
azt,hogy félek nem hiszi.
Pedig félek,mert az úton idegenek hada tapos,
elöttük síró gyereksereg.
Az üresen árválkodó templomok harangzúgása
minket figyelmeztet
Ha ledőlnek a keresztek,késő lesz panaszkodni,
hogy nem találod meg az új helyed.
Az egykor oly hatalmas róma,ma már csak történelem.
Vigyázzunk nehogy késöbb azt írják: 2015-ben nem volt
harc,Európa mégis elveszett!
Ne hagyd,hogy gyerekeidtől elvegyék a jövőt,
ne veszítsd el a keresztet és a kenyeredet.
Bocsáss meg nekünk Urunk!Nyisd fel a szemünk
Ma még nem látjuk,kereszt nélkűl sivár lesz életünk.
Nem tudom,talán csak álmodjuk ezt-te,meg én-,de
mostantól még szorosabban fogom meg a kezed.
Nem tudjuk mitévők legyünk:megyünk álmaink
útján a fény felé,oda ahol angyalok kürtje szól,oda,
ahol a templomok harangja,nekünk dalol.
